Az időutazó miniszterelnök
Az egyik március 15.-én (1990 előtt) egy furcsa úr többünket meghívott kávézni. Ez a furcsa úr érdekes arcú volt, nekem kissé túl arisztokratikusnak tűnt, de mindenki előtt tekintélye volt. Nem volt karizmatikus, inkább tisztelve volt a tudása miatt. Magamban azon gondolkodtam, hogy ez az ember éppen ugyanolyan eséllyel lehetne a 80-as évekbeli szocialista magyar értelmiségi, mint amilyen eséllyel a 30-as évekbeli arisztokrata is lehetne. A kávé és tea után felálltunk, kezet fogtunk és soha többé nem találkoztunk ilyen közvetlen, barátságos légkörben. A fura úr megmaradt az emlékeimben és gyakran eljátszottam a gondolataimban azzal, hogy a múltból utazott a jelenbe. Ismertem a nevét, de egyikünk sem tudta annál az asztalnál, hogy ez a név a történelemkönyvek lapjairól köszön majd vissza. Antall Józsefnek hívták ezt az embert.
Antall József a történelemkönyvekbe politikusként került be. Az emberek többsége (ma, még) a híradásokból, politikai szerepléseiből ismeri őt. Jogos és érthető, hogy ez alapján Antall Józsefet sokan nem kedvelik. Én sem kedveltem, mint miniszterelnököt és politikust, akkoriban. Az, aki viszont személyesen is ismerte, az értette csak igazán. Ezért is emlékeztem meg a róla szóló első mondataimban a személyes találkozásunkról. Ennyi év távlatából persze minőséget jelez az, ahogyan politizált, de nem sejtettük akkor, hogy valaha ide jutunk.
Származása és élete korai szakasza
Ha másképpen alakul a történelem, akkor dörgicsei és kisjenei Antall Józsefként ismeri meg az ország. Megismerte volna, ez biztos. Antall ugyanis kisnemesi családba született. Édesapja – idősebb Antall József – a Horthy-korszakban és Szálasi után is kormánybiztos volt, majd miniszter és a Magyar Vöröskereszt elnöke is volt. Anyai nagyapja helyettes államtitkár volt. A kapu tehát nyitva lett volna számára a nagypolitika felé.
Antall József 1932-ben született. Édesapja ekkor már az 1931-ben megalakult Független Kisgazdapárt politikusa volt. Olyan nevelést kapott, amely méltó volt a nemesi származáshoz és apja politikai állásfoglalásához. Ez az állásfoglalás a második világháború utáni Kisgazdapárt politikájához állt közel, mintsem a 30-as évek Horthy-rendszeréhez. Bár a két rendszer között nincs olyan éles különbség, mint Rákosi és Horthy között, mégis fontos tény élete és véleményei értékelésénél, hogy apja nem a Horthy-rendszerben, hanem a kisgazdapárti időszak alatt (1945-48) volt a politikai pályája csúcsán.
Édesapja a kommunista térnyerés miatt visszavonult a politikától, ezért 1948-ban a fiatal Antall József eldönti, hogy ő is politikus szeretne lenni. 1950-ben a Piarista Gimnáziumban érettségizik le, majd az ELTE-n folytat tanulmányokat. Magyar-történelem szakos tanári diplomát szerez, majd mellé a könyvtárosi és muzeológusi diplomát is megszerzi (+ a doktori címet).
Politikussá válni nem mindig egyszerű
Antall József egyetemistaként éli meg a Rákosi-rendszert és az 53-as reformok utáni restaurációt. Közben az Országos Levéltárban dolgozik, majd az Eötvös Gimnázium tanára lesz 1955-ben.
A gimnázium egyik tanáraként köszönt rá 1956 októbere, amelyben az iskola forradalmi bizottságát vezeti, segíti a Kisgazdapárt újjászervezését és az ifjúsági szervezet létrehozását. 1959-ben eltiltják emiatt a pedagógusi pályától akkor már a Toldy Gimnáziumban tanít. 1959-ig többször őrizetbe is veszik.
Ezen a ponton érdemes egy pillanatra elgondolkodni ezen az életúton. Adott egy 27 éves fiatal. Nemesi származással, nem akármilyen édesapával, nem akármilyen előélettel. Ennek ellenére ez a fiatalember egyszerűen végigtanulta az egyetemen a Rákosi-korszakot. 1956-ban egyértelműen kinyilvánítja véleményét, majd viszonylag enyhe retorziókkal megússza (viszonylagos az enyhe kifejezés, mert a sorozatos előállítás, letartóztatás és eltiltás nem éppen enyhe büntetés; ez a fajta fenyegetés lehetett egy majdani halálos ítélet előjele is). Elmondható, hogy ez a fiatalember szerencsés, legalábbis kortársaihoz képest.
Nekem nem volt lehetőségem erről elbeszélgetni vele, mivel fesztelen, baráti légkörben csak egyszer találkoztunk, később meg nem volt alkalom felhozni ezt a bennem régóta élő kérdéskört. Úgy gondoltam, hogy ez volt életében az a pont, amikor hihetetlen szerencséjét és lehetőségeit látva, önként vonult vissza a politikától.
Ha így van (és nem tudom bizonyítani, hogy így van), akkor érdekes tanulságot mutat a saját politikai oldalán belül azoknak, akik a Kádár-rendszert eleve elítélik a benne élőkkel együtt. Antall, 27 évesen visszavonult a politikától, hogy az élhető életet válassza. Nem állt ellen, nem szervezkedett a háttérben, hanem beolvadt a rendszerbe. A magam részéről nem vádolom őt (szívesen idéznék itt Illyés Gyulát), megértem, de az 1998-ban hatalomra kerülő politikai jobboldalnak ezen érdemes lenne elgondolkodnia. Igaz, nem is nagyon hivatkoznak a néhai miniszterelnökre.
Kutatóként
Antall az eltiltás után könyvtáros lesz. Sok orvos életrajzát írja meg a Magyar Életrajzi Lexikon számára 1963-ban, amikor rájön, hogy a magyarországi orvostudományi kutatásokban mekkora lehetőség van. Elkezdi a még megíratlan területeket kutatni, mely oda vezet, hogy az Orvostörténeti Múzeum igazgatóhelyettese, majd 1974-től az igazgatója lesz. A területen felmutatott szakértelme és hírneve vitathatatlan. Erre utal az a tény is, hogy 1986-ban Nemzetközi Orvostörténeti Társaság alelnöke lesz.
Kutatóként számos publikációja jelenik meg és e sorok írója még egyetemistaként (szintén ELTE és történelem) ámulva és irigykedve olvasta a sorait. Irigykedtem, hogy ennyire jó szakterületet talált magának ez a számomra még ismeretlen ember. Ugyanakkor csodálkoztam, hogy nem szimplán csak egy felfedezetlen területet talált magának, hanem alapos, igényes is volt. Tiszteltem, mint történészt (a kávézás közben még nem tudtam, hogy vele beszélgetek) és a történészi munkában példa
Újra a politika
A nyolcvanas években a magyar politikai ellenzéknek kialakult a két tábora. Az egyik a Demszky-féle csoport volt, számos olyan emberrel, akit tiszteltünk és ismertünk. Nem volt nagy a csoport annyira, hogy ne tudjuk kik ők és talán többségüket bármelyikünk képes volt felsorolni név szerint is. A másik tábor az volt, amelyik Lakiteleken összegyűlt. Volt egy harmadik tábor is, amelyiket utólag Orbán Viktorral és Fodor Gáborral azonosítanak, de ez a csoport nem maradt olyan egységes, és nem lett önmagában olyan politikai erő, mint a másik kettő.
[Magyarázat: az akkori FIDESZ sokszor jelent meg úgy, mint az egyetemi ifjúság. Ez viszont nagyon erős túlzás, mivel Orbánék egy jól meghatározható kör voltak. Későbbiekben ez a csoport szétszakadt. Egyik részük hű maradt a FIDESZ kezdeti elveihez, ez a Fodor Gábor nevével jelzett politika, a másik pedig ment Orbán Viktor után, aki lényegében Antall József táborát örökölte meg a magyar politikában és át is vette a politikáját. Ezért az a véleményem, hogy a 88-as orbáni mozgalom nem önálló mozgalom, hanem egy időközben jobboldalra "megtért", azt a jobboldal által befogadott csoportnak kell tekinteni. És nem jelentéktelen az sem, hogy mi, az egyetemi ifjúságnak egy jelentős része, nem tekintettük Orbánékra úgy, mint „mi”.]
Antall József nem volt ott Lakiteleken, éppen külföldön tartózkodott. A politikában viszont aktív volt, mi is egy demonstrációt követően találkoztunk először. Eleinte a Kisgazdapárt mellé csatlakozott volna, de mindaz, amit a Kisgazdapártban keresett volna, megtestesült a Magyar Demokrata Fórumban.
1989 tavaszán az Ellenzéki Kerekasztal tagja és az MDF delegálja a tárgyalásokra. A résztvevők minden oldalon rájönnek, hogy Antall egy hozzáértő ember. Összehasonlítva saját politikai oldala prominenseivel, egyből feltűnik, hogy sokkal járatosabb a politikában mindenki másnál, politikához való érzéke pedig felülmúlja az állampárt akkori legprofibbjait is.
[Ez a megállapítás nem ömlengés, mert ahogy arra utaltam: nem szerettem miniszterelnökként. Mégis érezhető volt rajta, hogy komoly tudású ember, tudta, hogy mikor és hogyan kell elegáns kompromisszumokra törekedni. Volt is benne valami arisztokratikus tartás, ami miatt az ember tudta, hogy amikor leült vele egy asztalhoz, abból megállapodás lehet. Ennek egy feltétele volt: az embernek ugyanolyan nagyvonalúnak és ugyanolyan készségesnek kellett lenni, mint amilyen ő is volt.]
Az állampárttal való tárgyalásokon szerzett tekintély megmutatta, hogy az ellenzéki oldal legérettebb, legkiforrottabb alakja (akkor) Antall József volt. Talán ennek is szerepe van abban, hogy 1989 októberében megválasztották az MDF elnökének. A széles tömegek nem ismerték a nevét és sokan nem is értették, hogyan került be az országos politikába a neve.
Országos párt elnökeként viszont nem adatott meg neki a hírnév. Az állampárt-ellenzék tárgyalások lezárását a Fidesz és az SZDSZ (+ más szervezetek) nem írták alá, így 1989-ben került sor a történelemben először országos népszavazásra. A szavazást az MDF nem támogatta, így Antall nem tudott elegendő számú megjelenéshez jutni. 1989 decemberében a romániai események, 1990 januárjában pedig a titkosszolgálati botrány szintén nem az MDF-re irányította a figyelmet. 1990 márciusának középpontjában megint Erdély állt, így amikor az MDF választást nyert és Antall József lett az első szabadon választott miniszterelnök az újjáalakított Magyar Köztársaságban, akkor egész alacsony ismertséggel bírt.
A gesztuspolitika sikere (miniszterelnök 1)
Antall és környezete nagy hibája és szerencsétlensége az előbb részletezett ismeretlenség volt. Az MDF nem foglalkozott céltudatosan a politikusainak felfuttatásán. A pártoknak nem volt gyakorlata ebben és a FIDESZ-t leszámítva nem is voltak ilyen jellegű céltudatos törekvések.
A dolgok, a történelem akkori eseményeinek természetéből úgy adódtak, hogy a lakosság jelentős része nem tudta, hogy ki Antall József. Azt, hogy kik a Fidesz, kik az SZDSZ vagy akár a Szociáldemokraták vezetői, jól tudták. Sok kicsi párt vezetői örvendtek nagyobb ismertségnek, mint Antall József. Ez vezetett oda, hogy nyilatkozatait, reagálásait nem tudták a személyiségének megfelelően értelmezni és ezzel lényegében az MDF mögött álló politikai bázist rövid idő alatt leépítették.
Antall József egy olyan világban nőtt fel, ahol a média és a politika viszonya igen tiszteletteljes volt. A média nem piszkálta annyira a politikusokat és a politikusok sem nagyon használták a médiát. Grósz Károly üdítő kivétel volt ebből a szempontból, de Grósz egyedi, sajátos jelenség volt. Antall ezért nem is tervezte a médiában való megjelenést, nem is számolt vele.
A hatalomra való kerülésének három különleges eleme volt. Az egyik a Németh Miklós, korábbi miniszterelnökkel kötött megállapodás. Saját véleményem, hogy Németh Miklós és Antall József nagyon jó tárgyalópartnerek voltak egymás számára és így gördülékenyen ment a kormányzás átadása. Németh ki is jelentette, hogy örül az Antall-kormány megalakulásának és többször tett olyan nyilatkozatokat, melyben (1990 április-május) elismerte, hogy méltó ember lesz az utódja.
A másik különleges elem az MDF és az SZDSZ megállapodása volt. Az MDF lényegében belement abba 1989-ben, hogy a köztársasági elnököt ne ők adják és a széket ezzel az akkori MSZMP-nek, közelebbről Pozsgaynak adták át (aki később belépett az MDF-be, de ott volt Lakiteleken is). Mivel a népszavazás kivette a köztársasági elnöki széket Pozsgay alól, ezért az MDF – mivel eredetileg sem tartott rá igényt – felkínálta azt az SZDSZ-nek. Az SZDSZ először ideiglenes államfőnek Göncz Árpádot jelölte, akit először ideiglenesen, majd még 1990 nyarán rendesen is megválasztottak, 1990-ben még az MDF támogatásával.
A harmadik elegáns lépés a jobboldali koalíció megkötése. Antall a Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokratákkal kötött kormánykoalíciót és ezzel kijelölte azt a politikai világnézetet, ami az új magyar politikai jobboldalt jellemezte a rendszerváltás után. Ugyanakkor kikerülte az SZDSZ-el és az MSZP-vel való koalíciót, mindkettőnek voltak komoly támogatói.
Úgy gondolom, hogy Antall József politikai teljesítményének ez volt a csúcsa. Ez a három lépés bármilyen aprónak is tűnik, valóban korszakalkotó és nagy tett volt. Nem hinném, hogy a rendszerváltás és az azt követő politika sok politikust termelt ki volna magából, aki ilyen gesztusokra képes lett volna. Az, hogy a néhai miniszterelnök képes volt erre, szerintem minőségi politikusként. Mennyire más lenne a magyar közélet, ha lenne minden párt vezetésében 4-5 ilyen ember!
A kezdeti népszerűség és a benne lévő arisztokratikus tartás azt diktálta neki, hogy 100 nap türelmi időt kérjen attól az országtól, amely hónapokkal azelőtt heti áremelésektől és botrányoktól szenvedett. A rosszul tett nyilatkozatok, és a 100 napos botrány odáig vezetett, hogy 1 nyár alatt a kormánya elvesztette népszerűségét (bár tudta, hogy öngyilkos küldetés amit vállal: "kamikaze kormány vagyunk").
Politikai válság (miniszterelnök 2)
Az ősz nagyon forró lett. A 2006-os eseményekhez mérhető súlyú belpolitikai válságot okozott egy „csekély” intézkedés: a benzin árának megemelése. A benzin árának emelése fájdalmas, de érthető lépés volt, de rosszul lett kommunikálva. Pontosabban először tagadott a kormány. Az egyik minisztere azt nyilatkozta a Horn-kormány idején, hogy azért tagadtak, hogy ne induljon felvásárlási roham. Egy másik pedig tagadta ezt és egyszerűen egy hibás nyilatkozatnak titulálta a történteket, amely tragédiához vezetett. Tény, hogy sem Antallnak, sem a környezetének nem volt erőssége a média, amely a népszerűségvesztésnek az egyik legtragikusabb formáinak egyikében jelent meg.
Azon az őszi reggel az egyik buszon utaztam és azt mondta a vezető, hogy minden lámpánál áll egy-egy taxi, ezért nem tud közlekedni a busz. Sok iskolába és munkába igyekvő ember volt a buszon, a felnőttek aggódva mondták a gyerekeknek, hogy ne nagyon menjenek iskolába, inkább forduljanak vissza. Aznap sok iskolából hazaküldték a diákokat és elkezdődött a „taxissztrájk”. A kormány továbbra sem tudta kezelni a médiát (emlékezetes a belügyminiszter jelenete a Parlament ablakában és Antall pizsamás nyilatkozata a kórházból).
Azon az ősszel az önkormányzati választásokon a kormány liberális ellenzéke nyert (SZDSZ és a FIDESZ) és az első Antall-kormány csődöt mondott. A kormány miniszterei beadták lemondásukat és Antall új kormányt szervezett. A belpolitika minden intézménye felállt az önkormányzati választásokkal és olyan erős ellenzéke jelent meg az Antall-kormánynak, amelyre nem számított senki. Antall összeütközött az államfővel, Budapesttel, de még a saját pártjának jobboldalával is. Érdekes momentum, hogy a kormánya egyik legegyüttműködőbb támogatója az MSZP volt, a volt állampárt tagjaival, köztük Horn Gyulával.
A belpolitika minden egyes kérdésében harcolni kellett és a kezdetben olyannyira energikus Antall egyre inkább veszített a csatákban. Az 1991-es szovjet-válság, a Varsói Szerződés megszűntetése (amely Antall nevéhez és személyéhez köthető) mind olyan esemény volt, amit nem tudott kihasználni, pedig jó esély lett volna teret hódítani a médiában. Igazság szerint Antall ekkor már küzdött a betegségével és bármennyire is kellemetlen kimondani, kezdett veszíteni a realitásérzékéből is.
A belpolitikában az Antall ellenfeleként megjelenő új jobboldal kikezdte Antall József politikai tekintélyét és egyre szűkült az a tábor, amelyben a politikus Antall népszerű tudott maradni. Minden megjelenése visszafordítható volt ellene. Személyesen nem láttam, így nem tudom megítélni, hogy ez miképpen hatott a személyére és a gondolkodására, de tény, hogy kikerült a belpolitikai kezdeményezés a kezéből. Azokat a témákat, melyek felvetődtek, nem a kormány, nem a miniszterelnök „dobta be", hanem valamelyik ellenzéke.
Szerintem az egyik legerősebb kihívás a Demokratikus Charta volt. A jobboldali radikális ellenzék (és a valóban jelen lévő, garázda szélsőségesség) megerősödésétől tartva és Antall József félreértett arisztokratikus megnyilvánulásai miatt az MSZP és az SZDSZ összefogott, hogy hangot adjon azoknak a jelenségeknek, amely tömegeket zavart. Ennek következménye lett az MSZP és a Kádár-korszak utáni vágy erősödése, a kormány népszerűségének akkor még hihetetlennek tűnő lecsúszása.
Egy miniszterelnök halála (miniszterelnök 3)
Amikor 1990-ben Antall József letette a miniszterelnöki esküt, azt mondta a beszédében, hogy a nemzet miniszterelnökének lenni sokszor jelent valódi halált és ez számára figyelmeztető jel (szó szerint: magyar miniszterelnöknek lenni nemcsak kormányfőséget jelent, hanem annak a vállalását, hogy ebben az országban ez mindig kockázatot jelentett, valódi vagy erkölcsi halált).
Az, ami 1993-ban (és előtte) történt, tragédia volt. Bár nem szerettem miniszterelnökként és ellenszenves volt sok megnyilvánulása, nekem fájdalmas volt az a küzdelem, amelynek a jeleit látni lehetett. Korábbi személyes ismeretség miatt tudtam, hogy a médiában megjelenő Antall József már nem az, akit megismertem. Az 1993-as Antall József már a halállal küzdött. Ilyenkor már átértékelődnek dolgok és fogalmak, az ember másképpen látja a világot, miközben a környezet semmit nem ért meg ebből az egészből.
Az MDF-kormány egyik nagy érvágása volt Torgyán József kilépése a koalícióból. A másik belülről jövő nagy érvágás Csurka István volt. Antall küzdött Csurkával. Tudni kell, hogy a két embernek más a habitusa, de alapvetően mindkettő szellemi ember. Az ilyen küzdelmek akkor vezetnek valahova, ha egy nyelvet beszél a két fél, ha egy pályán vívnak egymással. Antall és Csurka küzdelménél nem éreztem ilyet. Csurka 1993-ban reálisabban szemlélte a politikát. Jól mérte fel a saját helyzetét és a párt helyzetét. Véleményem szerint utat keresett és talált. Tudta, hogy személyi változással lehet elkerülni a nagy bukást. A miniszterelnök viszont Csurkát és akkori politikai állásfoglalását problematikusnak ítélte, részben személye elleni akciónak fogta fel. Nyilatkozataik és csatáik más dimenziókban vívódtak, ezért igazán egyik sem győzte le a másikat és egyik sem sebesítette meg a saját dimenziójában az ellenfelét.
Ahogy közeledett 1993 vége, egyre gyorsabban látszódott a miniszterelnök fájdalmas küzdelme. Tagadhatatlan, hogy ez a tény rányomta a bélyegét mindazokra a döntésekre amelyek megszülettek. Úgy gondolom, hogy Antall nagy szerencséje volt, hogy a fő ellenzéke (MSZP és az SZDSZ) tudta kezelni a helyzetet és nem élt vissza a betegség rejtette politikai előnyökkel.
1993 egyik – de nem egyedüli – nagy eseménye volt, Horthy Miklós és családja újratemetése. Az akkori nyilatkozatokat és intézkedéseket nem lehet a betegségétől függetlenül elemezni. A személyes benyomásaimra alapozva állítom, hogy Antall nem a Horthy Miklós nevével azonosított korszakot akarta visszaállítani (e miatt is alakult ki a belső, jobboldali ellenzéke), hanem a második világháború utáni demokratikus kísérletet akarta folytatni.
Számomra a legemlékezetesebb abban az évben az volt, amikor halála délutánján az államfő bejelentette, hogy az Alkotmány egyértelműen rendelkezik a miniszterelnök utódlásáról. Akkor még élt Antall József, de már a halálán volt és az államfői közlemény nagyon méltóságteljesen tette egyértelművé, hogy órák vannak hátra. Ebben a nehéz időszakban fordult meg halálos ágyánál Orbán Viktor, akit ezért elkezdtek úgy tekinteni, mint az ő szellemi örökösét (kettejük beszélgetése azóta sem ismert).
Mielőtt meghalt, azt mondta, hogy keresztény Magyarországot szeretne (bár azt mondta, hogy aki Európában ateista, az is keresztény). Amikor ezt meghallottam, akkor újra megjelent emlékeimben az a márciusi kávézás. Akkor azon gondolkodtam, hogy ez az ember a múltból jött a jelenbe. Olyan, mintha 1938-ból 50 évet úgy utazott az időben, hogy ruházata, szokásai mind azt a környezetet tükrözik. Akkor mondtam ki hangosan is, hogy időutas politikus volt, amit azóta jó pár helyről visszahallottam.
Utóélete
A hivatalban lévő miniszterelnök halála sokakat megrázott. Nemzeti gyászt hirdettek és a temetése nagy esemény lett. Halála után szobrot állítottak neki (melyet sokszor megrongáltak) és teret akartak elnevezni róla (amit a családja nem engedett). Az MDF sokáig vallotta az „antalli örökség elvét", majd a párt Antall József politikája alapján szakadt egy időre ketté. Számomra érdekes, hogy a 2009-es EP-kampányban az MDF Bokros és Habsburg nevekkel hirdeti magát, szerintem Antall egyiket sem vállalta volna.
Az a fajta elegancia és intellektualitás, ami Antall Józsefet jellemezte, egyedi volt. Ha a magyar politikai elit elérendő színvonalnak tekinti Antall kommunikációját és gesztusokra építkező politikáját, akkor biztosan nem jut oda a politika, ahova 2002-től kezdve eljutott. Antall József média-megjelenései, egyes szónoklatai és érvei nagyon ellenszenvesek a számomra, de maga a stílus mögött rejlő személyiség, tudás és méltóság tiszteletre kényszerít. A halála után néhányan próbálkoztak hasonlóval, de mint ismert, nem ez vált általánossá.
Az, hogy a magyarországi jobboldal megosztott lett („tetszettek volna forradalmat csinálni"), az, hogy az MSZP szalonképes politikai erő és kormánytényező lett, abban szerepe van a néhai miniszterelnöknek. Ahogyan abban is, hogy a belpolitika kifejezetten feszült volt a miniszterelnöksége alatt, bár olyan ellenséges és aljas csatározás, mint ami 2002-től jellemző, ismeretlen volt.
Vannak helyzetek, amikor a szójáték illetlen, de találó. Ilyen megnyilvánulás volt egy 2003-ban olvasott nyilatkozat, mely szerint amikor 1993 decemberében Antall József meghalt, azzal ki is halt a magyar politikában minden, ami a nevéhez köthető.
Hibái
Az egyik gyakran hangoztatott vád volt ellene, hogy ismerősökkel vette magát körbe. Ma már furcsa ez a vád, de akkoriban sokan megijedtek ettől a lépéstől. Ebben viszont megértő vagyok felé, hiszen a bizalmatlanság érthető volt. Egy levitézlett rendszer lovagjai már elkezdték a gazdaságban a hatalom megszerzését, külföldről is érkeztek a különböző igények. Nem lehetett tudni, hogy valójában ki, kinek az embere. Ilyen környezetben teljesen érthető, ha az ember az ismeretségi környezetből keres embereket.
Gyakori vád, hogy a Kádár-rendszer szolgálataival működött együtt, mint intézetvezető. Ezt a vádat soha nem bizonyították, igaz, jelen pillanatban a bizonyítás lehetősége is kizárt.
A médiával való viszonya jogosan kap kritikát. Ő egy olyan korszakot tekintett mintának, egy olyan korszakban „nevelkedett”, amelyben nem volt jelen a politikában a média. Egyik elődje, Grósz Károly, szakembere volt a médiának. Antall viszont nem volt „hivatalos” médiapolitikus (Grósz igen) így rendszeresen alulmaradt az ilyen ügyekben. Nem véletlen, hogy nem szervezett magának sajtót sem. Talán ez magyarázza a későbbi Orbán-kormány ilyen jellegű próbálkozásait is.
A médiához való „nem értés” másik jele volt az összetett mondatok használata. Egy hírműsorban nem lehetséges 4 perces gondolat szó szerinti idézete. A média egyszerű szerkezetre, világos, kulcsszavak köré felépíthető üzenetre vágyik. Ez könnyen szerkeszthető, bevágható. Később Orbán és Gyurcsány is épített erre, Antall és tanácsadói nem figyeltek ilyenekre. Ez viszont újabb lecsúszást hozott, mivel a hírműsorokban kifejezetten előnytelen megjelenéshez vezetett.
A paktumpolitika sikerességét sokan késégbe vonják. Ő viszont tudta, hogy új rendszert építenek, azt hitte, hogy erre a nagyvonalúságra érett a társadalom. Sajnos a politika más szereplői sem voltak érettek erre, nem még a társadalom. Sem a pártján belül, sem a másik térfélen nem nőttek fel ehhez a színvonalhoz. Ez a nagypolitikában sajnos egy hátrány, nem előny. Ugyanilyen politizálással más is próbálkozott később, komoly stratégákkal a háta mögött, nekik sem sikerült. Politikai szabály, hogy nem szabad nagyon más dimenzióba vonulni, mert a közérthetőség, a tömegek szintjén csatákat, majd háborúkat veszít az ember. Ezt fel nem ismerni, komoly hiba volt.
A Göncz Árpáddal és Csurka Istvánnal való viták azért érdekesek, mert ők értették, ismerték Antallt. Nem tudom itt röviden megfogalmazni, hogy miért állítom, de azonos kategóriákban gondolkodtak. Antall mégis alulmaradt. Ennek az oka (szerintem) az volt, hogy egyre inkább elveszítette a realitásérzékét, míg az említett két ember pontosan tudta, hogy mit tesz. Mindketten a saját eszközeivel vágtak vissza a saját dimenziójában!
A személyi kultuszos vádakra azzal szoktam reagálni, hogy ő nem követelt tiszteletet magának, hanem megadta neki az ember. Éreztük, hogy ki ő. Nem miniszterelnökként, hanem egyébként is. Az a fajta jellem, amit felismert benne szinte mindenki, tiszteletet szült. Ha jobban szervezik a médiáját, akkor ez átjött volna, de ismeretsége és környezete nem tartalmazott olyan embereket, akik erre képesek lettek volna.
Személyes élményeim
Ha személyes élménnyel kezdem, szeretném azzal is zárni. Rengeteg magyar politikust ismerek, van összehasonlítási alapom ahhoz, amit most leírok. Általában azt keresem mindegyikben, hogy egyébként milyen ember. Kevés, nagyon kevés az, akiben eddig nem találtam semmilyen értéket. Antall József viszont azon kevés magyar politikusok egyike, akikben soha nem kellett keresni. Én a tudást, az igényességet tisztelem. Benne mindez úgy volt meg, hogy gondolkodás nélkül ismertem fel, hogy értelmes emberrel van dolgom.
Az írásom elején felidézett eseményt követően még kétszer találkoztunk társaságban. A második találkozáson egy bizottság póttagja voltam, aki véletlenül, egy betegség miatt tudta meg, hogy aznap egy ünnepségen találkozni fog a miniszterelnökkel. Mivel nem értettem vele egyet, nem akartam menni, de a programkezdet előtt 10 perccel győztek meg, hogy csak legyek jelen, nem kell fényképen szerepelni, kamerába állni és így tovább. Amikor megérkezett a helyszínre, mindenkinek köszönt. Amikor kezet fogtunk akkor megjegyezte, hogy ismerjük egymást valahonnan. Utána a sok fotós miatt én elvonultam.
A harmadik alkalom ezt követően volt, szigorúan munkamegbeszélés miatt kellett elmennünk egy egyeztetésre az Országgyűlés épületébe. A megbeszélés szünetében köszönt rám és emlékezett rá, hogy akkoriban megismert, de nem tudja honnan. Elmondtam neki, hogy meghívott kávézni és nagyon rövid, néhány perces beszélgetést folytattunk, politikailag semleges témáról. Akkor is megerősödött bennem az a vélemény, hogy csak az értheti igazán őt, aki személyesen is ismeri. Az viszont igaz, hogy nem az átlagember hibája, hogy nem ismerte meg személyesen.
