Úgy történt, hogy az itt is publikált véleményem Trianonról előadtam. Az egyik diákszervezet kért fel arra, hogy mondjak valamit egy olyan összejövetelen, ahol ők Trianonra emlékezve gyűlnek egybe. Ott lehetett kérdezni is és mivel megadtam a prezentációban az elérhetőségeim, kaptam visszajelzést is.
Visszajelzésnek közel 20 email jött eddig, mindenki kedvezően nyilatkozott. Ez azért nem jelent semmit, mert nem pazarolnék időt arra, hogy írjak olyannak, akinek az előadása vacak volt. Akinek nem tetszett, az biztos nem írt.
A kérdések érdekes voltak. Mind azt feszegette, hogy van-e lehetőség revízióra, illetve milyen célja lehet bármely későbbi magyar kormánynak, amelyik felelősséget érez az „ősi” területekért?
Túl azon, hogy ezek nem egyszerű kérdések, nagyjából minden álláspont az alábbi pontokban foglalhatók össze.
Figyelem: nem politika jön, hanem eszmefuttatás, politikai zagyvaságok nélkül. Párthívőknek nem ajánlott a további olvasás (ne legyen félreértés: semmilyen párthívőnek nem ajánlom).
3. Olyan megoldás kell, amit a helyben élők akarnak. Ezért célszerű lenne a társadalmi vita és a népszavazás. Népszavazás esetén ügyelni kell rá, hogy egyszerű többség ne legyen döntő, mert akkor 51% akarata érvényesülhet a 49% felett és feszültséghez vezethet. Olyan választási lehetőségeket kell kínálni, melyek mindegyike normális megoldás.
Az egyes részekre vonatkozóan az alábbi megoldási lehetőségek látszanak célszerűnek:
Burgenland (Várvidék): itt nincs értelme feszegetni a kérdést, elenyésző számú a panasz. A magyaroknak vannak kollektív jogaik, de nem kezdettől fogva, hanem a XX. század második felében kapták meg ezeket. Úgy néz ki, hogy az ottani magyarság sem akar csatlakozni. A magyarság 2-3%-os jelenléténél erősebb a horvátok aránya. Ez a terület ilyen szempontból „elveszett”. Értem ezalatt, hogy ez egy végleges veszteségnek látszik.
Szlovákia: mindenképpen el kell gondolkodni a területi autonómián. Ez jelentheti a helyi önkormányzatok nagyobb önállóságát éppen úgy, mint magyar körzetek kialakítását. Jó ötletnek látszik egy szövetségi állam kialakítása is. Ebben a kérdésben az a gond, hogy a magyarság létszáma 10%, a cigányoké meg 9% körül van. Ennek ellenére a szövetségi rendszernek jobb lehetőségei vannak, mint a mostaninak. Szlovákia fennmaradásának is előnyösebb lenne. Jobban járna az egész ország, ha a szlovák és magyar elit összedugná a fejét és kitalálna valami előremutató megoldást (autonómia vagy szövetségi állam).
Lengyelország: az ide csatolt magyar falvakról a lakosság nagy része nem tud. Itt nincs ügy, ezek a falvak szintén „elvesztek”.
Kárpátalja: a helyzet elég súlyos. A lakosság 12%-a magyar, Beregszász, Ungvár és Munkács teljesen nyugodtan magyarnak tekinthető. Itt lenne értelme és realitása tárgyalni a határkiigazításról, sok ok miatt. Az sem mellékes, hogy vannak ruszin elszakadási törekvések, egy ruszin-magyar (vagy ruszin-magyar-ukrán) szövetségi államnak van létjogosultsága.
Erdély és a részek: a helyzet nem egyszerű és nem is jó. 20%-os magyarsággal nem mehet tovább az, ami most van. A helyi lakosság között is van olyan vélemény, hogy Erdély tartja el Romániát, bár ez ügyben nem láttam és senki (előadáson lévők közül) nem látott tényszerű adatot. Egy szövetséges állam, egy „keleti Svájc” létrehozása nem egy utolsó ötlet. Ha Erdély önálló államalakulat lenne, gazdaságilag is nyerne rajta a helyben élő többség. A magyar és a román politikának is jót tenne, legalábbis a diplomáciában használható lenne.
Vajdaság: ez egy érdekes összetételű körzet. A lakosságnak csak 65%-a szerb, közel 15% a magyarság és számos más népcsoport is jelen van. A helyzetet bonyolítja, hogy a szerbek éppen úgy, mint a magyarok „ősi” földnek tekintik. Még bonyolultabb a helyzet, hogy mindenkinek igaza is van. Ezért nem lenne rossz a régi rendszer visszaállítása: legyen hivatalos nyelv a magyar. Erre nincs jobb megoldás. Garantált képviselettel és alkotmányos védelemmel. Ez lehetne a minimális cél, kevesebbnek nincs értelme. A
Horvátország: a magyarok létszáma kicsi (3 ezrelék), de többségük egy helyen él, egy megyében. A horvátok baráti népnek tekintik a magyarokat (a délszláv háború miatt), de a magyarságnak kevés az intézménye. Nincsenek iskoláik elegendő számban, de nagyobb igény sem mutatkozik. Erről kellene gondolkodni, különben egyes részekből végleges „trianoni veszteség” válik egy évtizeden belül.
Szlovénia: ez egy mintamegoldás. Ahol magyarok vannak, ott a magyar hivatalos nyelv. Bármit tehetnek, amit akarnak. Nincs magyar nemzetiségi ügy, mivel az alkotmány őshonos népnek ismeri el a helyi magyarokat és olaszokat is. Ennek ellenére magas az asszimiláció. A politikában egyes elemek azt hangoztatják, hogy nem kellene a magyaroknak (1%) +jogokat adni (pl.: 1 hely a parlamentben), mert kevesen vannak. Viszont a szélsőségesnek tekintett pártokban magyarok is vannak, így ezt a kijelentést nem kell feltétlenül ellenségesnek kezelni.
Szándékosan hagytam Szlovéniát a végére. A körülöttünk lévő államokból Szlovénia és Ausztria lehetne a minta.
Arra jutottunk, hogy középtávon (vagy középtávig) a fent felsoroltak miatt, az ott említettek lehetnének a reális lépések.
A tényleges revízió ügyében mérlegelni kell, hogy milyen folyamatok zajlanak az egyes helyeken (asszimiláció megfordításának lehetősége, népességarány megváltoztatása, stb.) és az EU-tagság mit fog előidézni (tud-e gazdaságilag egységre jutni az adott régió). Ezek dönthetik el, hogy hosszabb távon meg lehet-e fordítani Trianont vagy teljesen átrajzolódtak a határvonalak.
Bár a történelemben semmi sem végleges és gyakran történik olyan, amire nem gondolunk. Például adódhat olyan extrém helyzet, hogy az emberiség meghódítja a Marsot és betelepíti. Az egész bolygó élete fordulna egyet. De ez már sci-fi. Méghozzá történész szempontból a legnemesebb értelemben.
