Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is.
Bár a Shakespeare-i mondat nem indokolt az én tollamból, azért sokszor eszembe jutott, ahogyan az SZDSZ egyes prominenseit hallom nyilatkozni. Az elmúlt hetekben határon túli szervezetek meghívásának tettem eleget (a saját pénzemből), így végig azt hittem, hogy a Magyar Gárda lesz a főszereplője a politikai életnek. Azt hittem arról írok majd, hogy a Rendőrség a Parlamentbe segítette Vona Gábort a látványos előállítással, de nem. Ami az SZDSZ-ben történik, az mindenen túlnőtt.
Az új pártelnök bocsánatkérése nem csupán szimpatikus, hanem kötelező gesztus egy olyan párt részéről, amilyenné az SZDSZ lett. Az SZDSZ a társadalom egy nagyon kis rétegét képviselte és a túlnyomó többség érdekeivel ment szembe. Bár nem szeretem magyarságmérővel mérni senkinek sem a politikáját, egyértelmű, hogy az SZDSZ politikája igen távol esett mindentől, ami magyar. Ez pedig rossz. Nem azért, mert nincs létjogosultsága egy kozmopolita pártnak. Azért volt rossz a politikájuk, mert önös érdekeket szolgált. Egy tőkével rendelkező csoport érdekeit védte, szabadságpárti köntös mögé bújva. Az általuk hangoztatott szabad verseny és öngondoskodás nem jelentett mást, mint a multik uralmát és a nép (nemzet) tagjainak a cserbenhagyását, kisemmizését a tehetősek javára.
Pedig nem így indult. Az SZDSZ egyik szülőanyja a SZETA volt, a Szegényeket Támogató Alap. A SZETA foglalkozott a szegényekkel és olyan kijelentéseket tettek, melyek elképzelhetetlenek lennének egy
Az SZDSZ-nek 1989/90-ben szerepe volt abban, hogy nem Pozsgay Imre lett a Magyar Köztársaság elnöke és bár nem Göncz Árpád lett az első (hanem Szűrös Mátyás), Göncz Árpád személyében olyan államfőt adtak az országnak, akit méltán fognak még sokáig emlegetni és majd tanítani is. Az MDF-el kötött paktummal (számomra) akkoriban azt bizonyította, hogy egy érett politikai erő jelent meg a magyar közéletben. Bár akkor még nem tudtam, hogy Tölgyessy Pétert kell ezért dicsérni, mindenképpen jó lépések sorozatát lépték meg (ugyanakkor letagadhatatlan, hogy 1990 nyarán már elkezdődött valami másfelé húzás).
Az 1994-es választásokon még – főleg Fodor Gábor miatt – szimpatizáltam velük (bár nem rájuk szavaztam), de igen meglepett az MSZP-vel való szövetkezés. Igaz, hogy már a Charta idején megköttetett az „elvi frigy”, de nem gondoltam volna, hogy egy antikommunista párt az utókommunistákkal fog szövetkezni, majd az egyik korábban üldözött vezetőjük képes lesz azt mondani, hogy az „antikommunizmus nem korszerű”. Ezzel az SZDSZ szerintem elkezdett süllyedni, amely süllyedésben Bokros Lajos majd a Tocsik-ügy csak katalizátor volt.
Az SZDSZ 1998-as katasztrófája az volt, hogy nem használta ki a négy évet megújulásra. Gyakran mondták a parlamenti képviselőik, hogy „nem kell csinálni semmit a fideszesekkel, majd elrontják maguktól és akkor jövünk mi”. Ennek megfelelően gyalogoltak bele az új koalícióba. 1994-ben nem volt kényszer, de 2002-ben igen, de nem tanultak semmit.
Az SZDSZ egyik óriási vétségének tartom, hogy megbuktatta a kormányfőt 2004-ben. Bárki mondhat bármit, Medgyessy politikája sikerre volt ítélve, HA végigvitte volna amit akar. Medgyessyék politikája az volt, hogy most már időszerű a társadalmat kell konszolidálni. Ez sokaknak rossz lett volna, de a többség nyert volna vele. Akkor már olyan tőkés csoportok sorakoztak az SZDSZ mögött (+ más pártok mögött is), akik nem akarták ezt, így menesztették a kormányfőt és helyére az MSZP nem a konformista Kiss Pétert, hanem Gyurcsányt küldte. Gyurcsány egyeztetni akart az SZDSZ-el, így az SZDSZ a maga kis százalékával tulajdonképpen megvalósította a kevesek uralmát a többség felett. Az MSZP egyik városi elnöke mondta a 2004-2008-as időszakról, hogy „20 ember uralkodott 10 millió felett”.
Az SZDSZ számára az volt 2005 utáni népszavazást követő lehető legrosszabb döntés, hogy egy Kóka János nevű embert választott meg elnökének. Kókát még az Elendertől ismertem. Fiatal volt, a maga módján és a maga területén egyébként tehetséges is volt. Számára a gazdasági élet egy ideális terep volt, de egy ilyen embert nem szabad a politikába engedni. Számos jellemvonása van, amely akadályozta őt abban, hogy sikeresen politizálhasson. Még üzletemberként is voltak kommunikációs problémái, de ott ez elnézhető volt. A szűklátókörűség, a „szemellenzős filozófia” viszont biztos halált jelent a politikában.
Amikor Fodor lett az SZDSZ elnöke, akkor Fodor számára világossá vált, hogy merre kellene fordulni ahhoz, hogy a 2004 óta tönkretett országot vissza tudják hozni. Abban, hogy Fodor MSZP-től való távolodási programja és egy valóban szakértői kormány létrejöjjön, a korábbi elnök, Kóka János és a frakció volt a gát. Rémisztő, hogy az SZDSZ maroknyi prominense továbbra is lehetetlenné tette a változást, holott állandóan reformokról beszéltek.
Az SZDSZ 1994-től számos alkalmatlan embert hozott a politikába. Ilyen volt Kóka János, de ilyen volt Eörsi Mátyás is (emlékezünk még a 2005-ös szerepére?), de ide sorolom még Horn Gábor személyét is. Lehetne említeni minden idők legellenszenvesebb minisztereinek egyikét, Horváth Ágnest vagy a sokak által korruptnak nevezett Csillag Istvánt is. Nekem azzal lett véglegesen szalonképtelen az SZDSZ, hogy pedofil jelképeket használt és 13. havi csokihoz hasonlította a 13. havi nyugdíjat. 2006 óta szurkolok annak, hogy az SZDSZ tűnjön el a közéletből. Annak a politikának nincs értelme amit folytatott, történelmi bűn terheli a lelküket.
Ugyanakkor el kell ismernem, hogy voltak az SZDSZ-nek jó politikusai is. Göncz Árpádot mindenképpen ilyennek kell neveznem (akit háromszor választottak meg államfőnek – 1990-ben kétszer és 1995-ben). Demszky a maga módján sok jó dolgot tett. Ha nem tesz politikai nyilatkozatokat és függetlenedik a belpolitikától, hogy csak Budapestre koncentráljon, akkor nagyobb sikere lett volna (igaz viszont, hogy ötször nyerni főpolgármesteri címet, az nem kudarc). Tarlós István is sikeres emberük. 2006-ban ugyanis két „SZDSZ-es” versengett Budapest vezetéséért, csak Tarlós megtette azt, amire Demszky képtelen volt. Tarlós ugyanis 1990-ben még SZDSZ-es volt, csak „kinőtte” a pártot.
Speciális szerep Kuncze Gáboré. Kuncze Gábornak alig van megnyilvánulása amelyre ne nyílna ki a bicska a zsebemben, mégis van egy olyan stílusa, amely kívánatos lenne alapkövetelménynek egy országos politikustól.
A végére hagytam Fodor Gábort. Fodort sokan ismerjük/ismertük, tudjuk milyen. Szurkoltunk neki. Nagyságát és alkalmasságát jelzi, hogy képes a teljes visszavonulásra. Cinikusság nélkül mondom, hogy sokaknak meg kellett volna már tenni ugyanezt.
Retkestől nem várok semmit, maximum méltó visszavonulást a Parlamentből. Lehet úgy kivezényelni a pártot az OGY-ből, hogy legalább a lelépés legyen szimpatikus. Ő egy ismeretlen arc, aki most sok mindent mond, de nem tudni, hogy hiteles-e, ugyanis ígértekből eddig sem álltunk rosszul. Nem tudni, hogy lesz-e annyi idő, hogy megmutassa, ér-e valamit a szava, cselekszik-e. Nincsenek illúzióim.
Az SZDSZ-t, nem tudom dicsérni
A rossz, mit tett, túléli őt
A kevés jó meg sírba száll vele
Legyen ez a sorsa
