Van pár olyan dolog, amit soha nem gondoltam volna, hogy meg lehet tenni. Nem gondoltam volna, hogy valaha az MSZP fogja a Jobbik kezébe adni a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki pozícióját. Nem gondoltam volna, hogy a Fidesz prominensei újra rákezdenek az „ellenzék nem tud megegyezni" szövegre. Nem sejtettem volna, hogy a rendszerváltó réteg megpróbálja magát újnak eladni, mint ahogy minden oldalon - kortól függetlenül - most, 2010-ben megpróbálják.
1990-ben az egyik reggel koccintottunk egy pohár almalével, azt mondva, hogy mostantól biztosan jobb lesz. Holott a szabadságjogok, a demokrácia területén akkor sokkal jobban álltunk, mint most. A hatalom közelről sem volt annyira cinikus, mint bármely azóta hatalomhoz vagy közelébe kerülő párt.
Nem azért, mintha az egy tartható állapot lett volna, tudtuk, hogy ideiglenes. Viszont nem gondoltam volna soha, hogy a letűnt rendszert fogják újraépíteni. Azt sem gondoltam volna, hogy az akkor letűnt rendszert a mai erők fogják építeni. Az, hogy 2006 őszén olyan visszaélések, vagy nevezzük bárhogy, tehát AZOK megtörténtek, nem lepett meg. Őszintén szólva, inkább az lett volna a meglepő, ha az egykori ifjúsági vezető irányítása alatt nem olyan lett volna a hatalom reakciója. Az, hogy a harcosan antijobbikos párt olyat tesz, amit a héten produkált, hogy a fideszes vezetők így nyilatkoznak és ezzel előre jelzik, hogy mit és HOGYAN szeretnének tenni... az, hogy nem tanultak a 2002-es bukásból, nem tanultak Gyurcsány hibáiból... szinte hihetetlen. Egy rémálom az egész.
Az elmúlt fél évben sokat hallgattam. A „történelmi" lehetőségtől megrészegült ismerőseim, barátaim kértek meg. Számomra furcsa helyzet, hogy a hatalom birtokosa kér, de Magyarországon vagyok, nem szabad csodálkoznom.
Ma reggel látomásom volt a jövőről. Rémálom volt. Felébredtem. Mégsem érzem, hogy más lenne ébren lenni. Visszatértünk 1987-be?
