hungaropoliticus

Egy magyar közélettel foglalkozó blog. Remélem nem csak +1 a sok ezernyihez, hanem egyedire fog sikerülni. Józan, higgadt, realista szemmel.

Friss topikok

Linkblog

Megint újra kell kezdeni

2010.03.29. 06:24 - lawpol

Amikor elindítottam ezt a blogot, céljaim voltak vele. Aztán 2009 márciusában, egy éve, el kellett kezdeni elölről. Most ugyanezt teszem.

A 2009-es második kezdetről már írtam, sőt beszéltem is.

A mostaninak a háttere itt követhető volt, de nem teljesen volt egyértelmű.

Nekem számít a barátság. Egy barátomról nem írok le olyat, nem mondok el olyat, amivel megnehezítem az életét. Ugyanez igaz azokra az ismerőseimre, akik éppen nem a legjobb barátaim, de együtt koptattuk valamelyik oktatási intézmény padjait, vagy hosszabb-rövidebb ideig egy tárgyalóasztal mellett volt szerencsénk megismerni egymás gondjait. Akármelyik oldalon is legyen egy ilyen ember, a múltunk kötelez arra, hogy ne adjam ki a kis titkokat, melyek nem egy esetben nem is annyira aprók.

Talán ez az oka annak, hogy a baloldali és a jobboldali kormányzat alatt is kínáltak állami megbízást, pontosabban olyan hivatali helyet, ahol azzal foglalkozhattam volna, amivel szeretek. Talán ezért volt, hogy a határokon belül és kívül is nyugodtan ült velem egy asztalhoz jobboldali vagy baloldali, hiszen nem kell félniük, hogy harmadik személyhez kerül, amit elmondanak nekem. Akkor sem, ha tudják a politikai véleményem a saját párjukról.

Akár előadásokat tartok, akár írok, azért „szerény" kéréseket minden oldalról kaptam, de nyugodtan mondhattam ezekre nemet, hiszen ezen kapcsolataimba mindig én adtam, én soha nem kaptam. Erre nagyon vigyáztam, érdemes is volt, hiszen a NEM válaszom soha nem okozott problémákat az emberi kapcsolatainkban.

A jobboldali űrt betöltő lassacskán önmagát második erővé növesztő párttal azonban meggyűlt a problémám. Még a MIÉP-es időkre, sőt azelőttre visszavezethető okokból ott is vannak ilyen ismerőseim. Emberileg nagyon szeretem őket, van miért. Olyan is van, akivel politikailag eléggé közel álló véleményeket fogalmazunk meg, csak az én észleléseimet nem befolyásolja politikai szűrő (ő mondta). Többségükkel eddig semmi gondom nem volt, mindegyikük tudta, hogy nem árulom el őket semmilyen módon és működött a „nem kérek, te se kérj" elv, legalábbis politikai értelemben (bár velük kapcsolatban ez így nem ugyanaz a súlycsoport, mint másokkal).

Aztán 2009 őszére nagyon csúnyán összevesztünk. Finoman úgy fogalmaztam meg, hogy megcsapta néhány barátomat a hatalom szele. Megérezték a múlt nyáron, hogy akár képviselők lehetnek, jóval hamarabb, mint azt remélték. Abban a tudatban élni, hogy ma még nem ismernek, de hónapokon belül engem hívnak meg a politikai műsorokba, hát, khm... nem jelentéktelen élmény. Ezt néha nehéz feldolgozni. Erre ha rárakódik az a tudat, hogy a rendcsináló hatalom egyik tényezője leszek (bár nem értem miből gondolják ezt), akkor az ember átalakul. Talán ez elkerülhetetlen.

Így a 2009 őszi vitánk eredményeként többet foglalkoztam a pártjukkal, egyes emberek múltjával és az észérvek helyett olyan lépések kerültek sorra, amelyeket nem kellett volna megtenni egymás felé.

Eddig minden parlamenti párthoz tartozó ismerősöm érezte a határt. A finom és egyből elutasításra kerülő kéréseken túl soha nem próbáltak beleszólni a dolgaimba. Akikről írok, viszont ezt sehogy nem érezték. Úgy gondolták, hogy a személyes ismeretség okán lehetnek elvárásaik. Ezen a ponton taglalhatnám, részletezném, de nem teszem. Ami olyan volt azt kitöröltem és folytatom vagy inkább újra kezdem. Úgy érzem ez egy gesztus a néhány érintett felé a személyes barátságunk zálogaként. Olyan gesztus, amit eddig más keretek között MÉG SOHA nem kényszerültem megtenni.

Mai politikai színvonaltalanságunk ellenére is azért az eddigiek valahol értették, hogy hol van a közélet és a személyes élet határvonala. Ha valakit hirtelen megcsap a hatalom lehetősége, akkor ez nem tud kialakulni. Megjegyzem, képviselőnek lenni nem kis dolog. Azonban önmagában nem akkora, hogy az embernek mindent megérjen feláldozni érte. A most kibukó emberek példája ezt jól mutatja.

Nagy hatalom egy háborút viselő hadseregben „nem közkatona" lenni. A történelem viszont jó sok példán át mutatja, hogy a nagy háború utáni diplomáciai egyeztetésekben sokkal nagyobb erő van, mint sok ezernyi hadosztályban. A diplomaták tárgyalóasztalához viszont akárki nem ülhet le.

Ezzel a részemről lezártam, minden értelemben.

Sok sikert egymásnak, magunknak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://politicushungaricus.blog.hu/api/trackback/id/tr571876482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása