A hét egy rögzített napján, így a tanév közben szoktunk tartani egy-egy előadást, amely valamilyen aktuálpolitikai kérdéshez kötődik. Azt szoktuk bemutatni ezeken az előadásokon, hogy az adott kérdésnek milyen történelmi és/vagy jogi háttere van. Eddig kialakulni látszott már, hogy kb. most miről fogok beszélni, de utolsó pillanatokban kénytelen voltam módosítani.
A terveim szerint azt vittem volna be az előadásra, hogy használ-e a demokráciának, hogy Mesterházy Attila miniszterelnöknek lesz jelölve?
Az született meg bennem, hogy elég riasztó dolog az, hogy az MSZP ilyen ember nevét viszi kampányra. Nem tudom ki az a Mesterházy pontosan, de a nyáron tartottam egy előadássorozatot a magyar miniszterelnökökről (itt is van pár rész a blogon) és Mesterházy semmilyen módon nem illik a sorba. Eddig volt egy minőségi határvonal, amit minden eddigi miniszterelnökkel átléptek a kormányzó pártok (Bajnait leszámítva). Az MDF két volt miniszterelnöke bármilyen kritikát is fogalmazzunk meg, ilyen volt. Bármelyikük simán lehetett volna Angliában vagy bárhol máshol is miniszterelnök, sőt, Nyugatabbra nagyon elismert és tisztelt politikusok lehettek volna (nemzetközi karrier és a politikai kultúra jelenléte miatt). Az MSZP eddigi miniszterelnökei közül Horn és Medgyessy, de korábban Németh Miklós is azért nem akárkik voltak. Ha adott esetben Medgyessy egy német kancellár vagy angol miniszterelnök, akkor nem engedik elvonulni a politikától, nem is akarták volna „megpuccsolni”. A nyilvánvaló hibák ellenére Orbán és Gyurcsány is minőségi kategória. Kétségtelen tény, hogy Gyurcsány Ferenc személye és 2006 nem éppen egy kellemes párosítás és Orbán Viktornak is voltak olyan beszédei, szófordulatai, amely nélkül kellemesebb lenne az élet, viszont a maguk kategóriájában mindketten egy jól meghúzható minőségi határt átléptek. Ha bármelyikük egy másik időszakban lett volna miniszterelnök, akkor más minőségű emlékeink lennének róluk és valahol kétségek nélkül tudnánk büszkék lenni rájuk. Persze ma ezzel az ország nincs így és én sem.
Ezekhez viszonyítva Bajnai Gordon kilóg a sorból. Nála még jobban kilóg Mesterházy. Mindketten politikailag súlytalanok és ez okozza a bajt. Egy olyan tisztség, mint a miniszterelnök Magyarországon, nem lehet súlytalan. A magyar államrendben nem történhet olyan, hogy a „tulajdonképpeni államfő” egy párt bábja legyen.
Ugyanis nem kifejezetten az országos politikában nincs súlyuk, hanem párjukon belül sem! Hasonlóak a bábokhoz, akiket drótkötelekkel úgy lehet rángatni, ahogy csak akarnak, aminek a veszélye az, hogy bármikor zsarolni lehet őket. Jól látható, hogy Gyurcsánnyal bezárólag egyik volt miniszterelnökünket sem tudta zsarolni eredményesen a pártja. Medgyessy úriember módjára félreállt amikor ezzel próbálkoztak. Horn pedig nagyon kemény vitapartner volt. Antall Józseffel sem volt egyszerű a küzdelem, de itt mindenkit ki lehetne emelni, mint annak mintáját, hogyan nem tudta sarokba szorítani a pártja. Mesterházynál ilyen szóba nem jöhet, ő egy éppolyan kényelmes figura lenne az MSZP-nek, mint a mostani miniszterelnök, annyi különbséggel, hogy Mesterházy normál választások útján nyerné el a miniszterelnöki széket.
Ennek a veszélye az, hogy a választók számára egy láthatatlan társaság döntene a színfalak mögött arról, hogy mi történjen az országgal. Minden párt saját felelőssége, hogy kit jelöl vagy nem jelöl, de azért kiüresíteni egy ilyen tisztséget, talán nagyobb veszély a demokráciára és az alkotmányos rendszerre, mint OV-t miniszterelnöknek választani.
Az a lehetőség, hogy Mesterházy felerősödik, igen kétséges egy olyan párttal a háta mögött, mint az MSZP. Hát, erről kívántam volna szólni, kicsit elidőzve azzal a lehetőséggel, hogy Kovács László lenne a köztársasági elnök, miképpen az egyik szoci vezérnek kipattant az agyából.
Aztán jött az olyan ötlet tegnap, hogy Kovács László legyen a miniszterelnök. Igaz, az MSZP-nek semmi esélye nincs megnyerni a választásokat, hiszen az MSZP a 6-8%-os harmadik erő az országban (vagy talán már 6% sincs mögöttük?), de ez már vicc. Kovács tapasztalt diplomata, mint tudjuk minden szakterületbe bele tudja magát vetni (EU-ban derült ki, amikor a biztosi posztra pályázott). Vele leginkább az a gond, hogy már saját pártja sem tiszteli. Ha egy szokatlan heves kampány feldúlja a mostanság sem békés politikai hangulatot és az MSZP nyerne, akkor Kovács nem lesz a rendteremtő miniszterelnök, aki elhozza a békét. Ő szintén abban a helyzetben lenne, hogy nem tudna a pártjában erős támogatást a háta mögött. Próbálna egyeztetni, próbálna békíteni, szerintem születne egy sor nagyon jó kompromisszum, a párton belüli frontok között béke lenne, de az ország rámenne. Már nem egyedül a gazdasági helyzet a kérdés, hanem ezen múlik a politikai közhangulat és most már az alkotmányos berendezkedés is rámenne. Nem mindegy, hogy Magyarország egy olyan alkotmányos rendszer lesz, ahol a cinikus jogértelmezés dívik majd (mert ebbe az irányba megyünk, talán pár éve már ott is tartunk) vagy tényleg egy fejlődő, a jó értelemben vett nyugati minőség fog meghonosodni nálunk is. Bár ehhez a szó nemes értelmében kellenének politikusok, államférfiak, hogy amikor egy-egy párt miniszterelnököt jelölne, akkor gondban legyen mindegyik, hogy a sok alkalmas jelölt közül vajon kit válasszanak.
Aztán az MSZP-ből felvetődött Szili Katalin neve. Nekem a 2005-ös államfői szavazás közben kiderült, hogy ő nem az integráló, de nem is az erős vezér megtestesítője. Kétlem, hogy egy olyan személyiséget, aki annyira elüt a markáns MSZP-arculattól, az MSZP jelölné miniszterelnöknek, de ha mégis és miniszterelnök lenne, a saját pártja kötné meg a kezeit, legalábbis úgy gondolom. Szili kb. az a kategória, mint Mesterházy. Nincs elég párton belüli ereje és tekintélye ahhoz, hogy a párton belüli ellenlábasokkal megvívja a küzdelmeket. Ha próbálkozna is valamivel, elgáncsolnák, mint Medgyessyt. Az MSZP-n belül egyetlen ember van, aki képes kezelni a párton belüli különböző erőket, aki szót tud érteni az ellenlábasokkal és ez Gyurcsány. Bármennyire is miniszterelnöki kategória, megértem, ha az MSZP nem merne vele kiállni egy kampányban, hiszen előre sejthető, hogy milyen egyszerű lenne ellenkampányt építeni a személyére.
Az ember aztán a hányingerét leküzdve ül vissza az asztalhoz, hogy akkor kissé nyugalmat találjon és egy olyan témát, aminek van aktualitása, de képes higgadtan, tárgyilagosan beszélni róla. Olyan politikusokról szeretek beszélni, akik példaképnek tekinthetők, akiknek a kiállása, felismerései, fejlődései tiszteletet vívnak ki maguknak. Akik képesek beismerni a hibájukat és van bátorságuk lépni, ha arra van szükség. Így az egész miniszterelnöki-kérdést (pontosabban a jelölés és a valós hatalom közötti kapcsolatot) elvetettem és maradtam Horthy Miklós mellett.
