Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Hirdetés

hungaropoliticus

Egy magyar közélettel foglalkozó blog. Remélem nem csak +1 a sok ezernyihez, hanem egyedire fog sikerülni. Józan, higgadt, realista szemmel.

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

A magyar miniszterelnök (negyedik rész): Horn Gyula

2009.07.26. 15:48 - lawpol

Címkék: választás mszp 1989 1994 1998 gyula horn vasfüggöny

Horn Gyulához számos, egymással is ellentmondásban lévő élmények kötnek. Mást is. Jól emlékszem az 1998-as, frissen miniszterelnökké vált Orbán Viktornak az egyik meglepő nyilatkozatára. Akkor, már egy ideje Orbán volt a kormányfő és Horn Gyula megkereste őt pár kérdéssel, melyről egy parlamenti irodában tárgyaltak. Kifele jövet egyből letámadta őket a sajtó és várta a nyilatkozataikat. Orbán Viktor többször is „miniszterelnök úr”-nak nevezte Hornt. Ez is mutatja, hogy milyen hatású politikus volt Horn Gyula.

 

Szegénytelepről 1956-ig

Horn Gyula 1932-ben a mai pest szélén fekvő egykori szegénytelepen született. Igazi munkáscsalád gyermeke volt. Korán dolgozni kényszerült, édesapját megölte a Gestapo. Ismert, hogy műszerésznek tanult, majd Rosztovban közgazdaságtant hallgatott (kitűnő eredménnyel végzett). Az erről szóló élményeit a saját tollából olvashatta az, akit érdekelt. Akit nem érdekel, azt itt sem untatok vele.

 

Úton a csúcs felé

Magyarországra visszatérve tartalékos tiszt és a Pénzügyminisztérium főelőadója lett. Életében 1956 jelentős dátum volt. Akkor házasodott és született meg a lánya, majd az októberi-novemberi időszakban megölték a bátyját. Az MDP-nek tagja volt és 56 novemberében az MSZMP-nek is a tagja lett. Az 1956-57-es időszakról olvastam az ő leírását, többször hallottam az elbeszélését is és beszélgettem másokkal is, akik közelről ismerték abból az időből. Maga az egykori miniszterelnök is leírta, hogy karhatalmista volt.

A magam szerény eszközeivel próbáltam megkeresni, hogy mi az igazság az 1956-os forradalomban, majd a leverésében játszott szerepéről. Persze nem jutottam minden kétséget kizáróan hiteles eredményhez, de valami azért napvilágra került. Sokszor jelen voltam a Corvin-közben tartott megemlékezéseken, mert szerettem faggatni az egykor ott harcolókat (is). Ott több beszédben elhangzott éveken át az a vád Horn Gyula ellen, hogy nemzetőr volt és elárulta a forradalmat. Bár magáról is állított ilyet, így mégis hitelesebb, hogy politikai ellenfelei is igazolták ezt az állítását. Az egyik bácsit, aki ordítva nevezte hazaárulónak Horn Gyulát, sikerült mikrofon elé ültetnünk és ő a saját élményeit mondta el. Abban annyit állított, hogy nemzetőrként együtt volt járőrszolgálatban az egykori miniszterelnökkel. Elmondásában vannak vitatható tények, nem is helyesen használt szakkifejezéseket, de életszerűnek tűnt. Engem az piszkált leginkább, hogyan emlékezett annyi évtizeden (33 év) át Horn Gyulára vagy a nevére, ha csak néhány óra hosszat töltött vele együtt. Erre nem kaptam különös választ: felismerte a tévéből, amikor külügyminiszter lett.

A rendelkezésre álló dokumentumok még nem tudnak igazságot tenni ebben a kérdésben. Ahogyan a megalakuló új karhatalmi szervezetben játszott szerepével kapcsolatban sem. A Hunyadi-zászlóalj fiatal tisztjeként kitüntetést is kapott. Ő maga azt mondta, hogy rendet akart az országban, ezért állt az új hatalom mellé (ezt hihetővé teszi bátyja halála és családja sorsáért érzett felelőssége). Sikerült többször is leülnöm egykori Hunyadisokkal beszélgetni, de az általuk adott nyilatkozatok nagyon ellentmondanak egymásnak is. Teljesen más elbeszéléseket hallgattam 1992 előtt és után. Mintha lenne egy kollektív emlékezet, ami egyszer megfordult 1992 után. Tény azonban, hogy az 1992 előtti időszakban készített interjúk és az 1992 utáni történt visszaemlékezésekben is vannak bőven ellentmondások.

Annyi biztos, hogy Horn Gyula belépett a karhatalom tagjai közé. Biztos, hogy ott részt vett az eseményekben, annak egyenesen a közepébe került, már ami az utcai eseményeket illeti. Leszerelésekor megkapta a hatalom kitüntetését, vagyis elégedettek voltak vele. Ő maga is többször elismerte, hogy a megtorlásokban, rendteremtés címén zajlott akciókban tevékenyen részt vett.

1959-ben átlépett a Külügyminisztériumba, ahol a szovjet osztályon kezdett dolgozni. 1961-ben Bulgáriába, majd 1963-ban Jugoszláviába küldik ki diplomatának. 1969-ig dolgozik kiküldetésben (Belgrádban), ahol nagyon fontos feladatokat lát el. A diplomáciai ranglétrán szépen lépked feljebb, és többeknek feltűnik alapossága és munkabírása. Az egyik szerb tábornok 1999-ben mondta nekem, hogy ő személyesen ismerte még a belgrádi idejéből Hornt és nagyra becsülte vagánysága miatt. Részleteket nem említett, de valószínűleg képes volt a bürokrácia megkerülésére is, ha magasabb érdekek ezt diktálták. Mindenki elégedett volt vele. 1969-ben került vissza Budapestre, ahol az MSZMP KB Külügyi Osztályán töltött be különböző hivatalokat. Azok, akik ott érdemi munkát végeztek, azok nagyon jó szakemberek voltak. Horn ebből a szempontból ideális hivatalnok volt. Ha kellett bírta a munkát, tudott rugalmas lenni, vagány is volt, egyben hihetetlenül kemény tárgyalóféllé tudott válni. Az ottani karrierjének a csúcsára 1983-ban ért fel, amikor ő lett az osztályvezető.

1985-ig dolgozott az MSZMP KB Külügyi Osztályán és olyan műveletek zajlottak az irányítása vagy éppen felügyelete alatt, amelyről nem nagyon tett később említést, pedig szakmailag büszke lehetne rá. Igaz, hogy abban az időben számos olyan intézkedés történt, ami inkább a Szovjetunió érdekeinek felelt meg, de az MSZMP KB külügyesei (is) sokszor hatalmas kockázatot vállaltak. A szovjet pártvezetés Brezsnyev és Gorbacsov között nem mindig volt barátságos a magyar külüggyel, olyan vezetés is volt, amely rendet akart volna tenni Magyarországon. Létezett olyan – nagyon rövid – időszak, amíg egy magyar vezető sem volt biztonságban, aztán az öreg vezér „ágynak esett” és elhunyt (személyes véleményem szerint Moszkvában sem bírták, ezért idézték elő a halálát, vagy inkább gyorsították).

 

A csúcsra jutva

1985-ben Horn Gyula külügyi államtitkár lett, majd 1989-ben Németh Miklós kormányában külügyminiszter. Külügyminiszterként mutatkozott meg politikai tehetsége. A németek a mai napig a nevéhez kötik a vasfüggöny elbontását (még utcát is neveztek el róla) és egy sereg kitüntetéssel is elhalmozták (mint ismert, a Magyar Köztársaság 1956/57-es szerepe miatt nem adományozta neki a legnagyobb kitüntetést).

Horn Gyula akkoriban (1989) már ismert és „befutott” név volt az európai diplomáciában. Kevés olyan magyar külügyminiszter van, akinek annyi diplomáciai művelet köthető a nevéhez, mint hozzá. Már 1989 előtt is kemény tárgyalófélként jellemezték, de ismert volt a nyugatbarát elkötelezettségéről, noha MSZMP KB tagként ezt kevesekről írták le Nyugaton.

Külügyminiszterként felsorolni sem lehet mennyire aktív volt. Van olyan nézet is, mely szerint az akkori aktív korszakban szerencse kérdése volt, bármelyik jó diplomatából jó miniszter lett volna, annyi tálcán kínált lehetőség adódott. Az tény, hogy ezekkel Horn Gyula ügyesen élt. Elég csak olyanokra gondolni, mint Románia helyzete, a német menekültek Magyarországon, az USA elnökének látogatása, az iraki helyzet és így tovább, mert lehetne még folytatni a sort.

Az, hogy Magyarország legyen a NATO-tagja, a magyar baloldal mai napig Horn Gyula 1990-es, külügyminiszteri kijelentéséhez köti. Igaz, csak utólag, mert 1990-ben sokan felszisszentek baloldalon és jobboldalon is a kijelentése miatt, így pár évig nem hozták elő ezt a tényt.

Mivel 1989 októberében átlépett az MSZP-be, az 1990-es választásokon az MSZP parlamenti képviselője lett. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és együttműködő ellenzéke volt diplomáciai kérdésekben az akkori kormánynak. E mellett ő lett az MSZP elnöke is. Sokszor sokkal jobban számíthatott a kormány Hornék támogatására külügyi kérdésekben, mint a saját frakcióikra.

 

A Horn-kormány miniszterelnökeként

1994-ben az MSZP abszolút többséget szerzett a választásokon, így Horn Gyula elérte addig sem sikertelen karrierjének a csúcsát (bár szerintem a győzelem pillanata volt a csúcs, onnan csak lefele haladt tovább). Kezdettől fogva hatalmas tekintélye volt. A rendszerváltás utáni miniszterelnökök közül őt hívták először „Gyula”-nak, vagyis a keresztnevén. Tény, hogy volt tekintélye és a szavainak súlya volt (bár gyakran rögtönzött, amivel hatalmas problémákat okozott).

A magam részéről szerencsétlen időszaknak tartom a kormányzását, számos bosszantó intézkedést hoztak. Horn a győzelmét ugyanis annak köszönhette, hogy a választókban nosztalgia élt a Kádár-rendszer biztonsága után. Ehhez képest a kormányzása hatalmas pofon volt a választóinak. Az első kormányzati időszakban még normális miniszterekkel kormányzott, akik értették a feléjük irányzott óhajokat. Az 1995-ös váltás azonban megmutatta, hogy a miniszterelnöknek és koalíciós partnereinek más elképzelése van Magyarországról, mint a polgárainak. Ez az időszak először Bokros Lajos nevével jellemezhető. Abban az időszakban hatalmas szakadék tátongott a kormánypárti kijelentések és a megvalósult helyzet között. Ennél nagyobb szakadék csak a választói óhajok és a valóság között volt. A kormány felelőssége óriási, mert a kormánykoalíciónak kétharmados többsége volt, ami korlátlan lehetőségeket adott a kezükbe és nem úgy éltek vele, ahogy várták tőlük.

A Horn-kormány alatt volt a Tocsik-botrány, amikor a privatizációs visszaélések és azoknak a pártkötődései napvilágra kerültek. Akkoriban volt az alvilági háború, melyben zömmel alvilági figurák estek el, de szinte mindenkiről kiderült, hogy van kötődése a kormánypártok irányában. Az ügy hátterében annyi politikai szál húzódott (húzódik), hogy tényfeltáró riporterek is belebuktak a kutatásba (így én sem merülök el ebben). Előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a gazdaságot helyrehozták, nem szabad azonban elfeledni azt, hogy annak nyertesei nem a közemberek lettek. Hatalmas pénzösszegek landoltak a bankoknál és különböző formákban a multicégeknél is. A különböző visszaélésekről könyveket lehetne írni.

A kormányzásának csődje volt a mélyszegénység drasztikus megjelenése és a szociális ellátórendszerből való tömeges kiszorulás is, ami politikailag óriási bűn egy olyan párttól, amelyik a szociális biztonság miatti választói óhajnak köszönhetően nyert választást. Sajnos ők voltak az elsők, akik a Ratkó-unokáktól elfordultak. Bevezették a lakástakarékpénztári rendszert és számos lehetőséget elmulasztottak, amivel előidézhették volna, hogy megtörténjen a demográfiai robbanás (ugyanilyen látszatintézkedéseket hoztak a további kormányok is, majd ma már ott tartunk, hogy a Ratkó-unokákra alapozott demográfiai növekedés lehetősége elveszett – tehát ebben nem egyedül a Horn-kormányt terheli történelmi felelősség, hanem Orbán Viktorékat, Medgyessy Péteréket és Gyurcsányékat is).

Szintén tény, hogy a kormánya idején volt 30%-os infláció, csúcsokat döntögetett a politikusi gőgösség és a népvagyont viszonylag jóval értéken alul adták el (legendásan alacsony árakon!.

Napokat gondolkodtam azon, hogy vajon mit írhatnék a Horn-kormány javára, de nem sikerült a választási nyereség utáni kormányzásból egy olyan tételt sem kiemelni, amely összefüggéseiben siker lett volna. Pedig politikusként tisztelem Horn Gyulát, nagyon szerettem volna a kormánya működésében valami pozitív jelenséget találni.

 

A Horn-kormány diplomáciája

Egy olyan profi külügyestől, mint Horn Gyula, az ember azt várná, hogy kormányfőként sziporkázzon a diplomáciája. Hát…

Külügyi téren félig (személyes) siker, hogy 1996-ban (2003-ig) a Szocialista Internacionálé kelet-európai alelnöke lett. Kormánya alatt történt a leghatékonyabb közeledés a NATO-tagság felé.

Szintén az őáltala vezetett kormány diplomáciai sikere az alapszerződések egy része. Akkoriban sokan támadták a kormányt, hogy megszülettek ezek a szerződések (sőt, valójában minden alapszerződésben tevékeny szerepe volt Horn Gyulának, az MDF-kormány alatt is!).

Akkoriban már volt személyes kapcsolat köztünk és megértettem, hogy ez a Horn-féle diplomáciának egy eleme volt. Az ő diplomáciai világképébe (és Kovács Lászlóéba is) tökéletesen illettek a németek vagy maga Gorbacsov is, de az a helyzet, hogy a szomszédos országok ebben nem voltak olyan nemes úriemberek, mint Horn, a németek vagy maga Gorbacsov. Ő ezt nem ismerte fel, bízott a másik oldalon lévő józan elmékben, de valahogy nem értette meg, hogy például mit jelent Erdélyben magyarként élni. A magam részéről elleneztem az alapszerződést, kifejezetten baklövésnek ítéltem, de sem én, sem mások nem tudtunk olyan érveket felhozni, amellyel hatni tudtunk volna rá (más célból többször ültünk többek társaságában egy asztalnál, de nem tudtuk megingatni sem).

Itt megjegyzem, hogy ismerem a magyar-román alapszerződés teljes szövegét. Felfogható ez úgy is, hogy a magyar kormány annak aláírásával önkorlátozást vállalt azért cserébe, hogy a Romániában élő magyarok magyarként élhessenek, szabadon. Ahogy akkor is megjósoltam: a magyar fél betartja majd a szerződést, Románia pedig nem. A magyar kormány egyszerűen semmit nem tud tenni az alapszerződésben rögzítettek védelmében. A Horn-kormány számára a Romániával és a Szlovákiával kötött alapszerződés egyértelmű diplomácia veszteség volt. A román részről aláírók hamarosan megbuktak, Szlovákia pedig csak kitörési pontnak használta fel a magyar kormányt, a szerződésnek a szomszédos kormányok mindig csak azt a részét vették figyelembe, amelyik nekik kedvező.

[Zárójelben jegyzem meg, hogy hiba volt a területi revízióról való ilyen formában történő lemondás. Nem azért, mert a területi revízió 1990-től napjainkig általában életképes realitás lett volna, de a magyar érdekeknek megfelelően kellett volna azt korszerűsített formában képviselni. Elsősorban a magyar nyelvhasználat, a történelmi és egyéb emlékek védelmére gondolok. Ki kellett volna mondani, hogy a helyben élők dönthessenek arról, hogyan és mely államszervezetben kívánnak élni – önrendelkezési jog… Ezt azonban egy magyar kormány sem merte eddig kijelenteni.]

 

Diplomáciai és politikai csatavesztés volt Bős-Nagymaros is. Hornék hajlottak volna erőmű építésére, de ezt 1998-ban mondták ki, a választások előtt. Erre a FIDESZ lecsapott és szerepe volt a választások elvesztésében.

[Megint zárójelben jegyzem meg, hogy a Dunával valamit kellett volna és kell kezdeni. Ami most van, sem ökológiai, sem hajózási szempontok miatt nem kedvező. A kérdéssel a leginkább mai napig az a baj, hogy a vízlépcső és vízgazdálkodás ügye Magyarországon politikai kérdés és nem szakmai. Súlyos teher ez, pláne az a nagyobb gond, hogy a közvélemény etalonnak tekinti olyan zöldek, sőt, olyan zöldnek tartott nemzetközi szervezetek álláspontját, akik nem korszerű zöld álláspontot képviselnek. A háttérben olyan összefonódások vannak, amelyekkel érdekes módon soha nem foglalkozik sem a sajtó, sem a politika. A Horn-kormánynak lett volna lehetősége ebben áttörést elérni, de nem álltak elő karakteresen a vízlépcső vagy valamilyen más megoldás mellett szóló érvekkel. Gondolom a választások miatt sem tették ezt, meg nem akartak pont akkor +1 konfliktust kezdeményezni, volt elég baj akkoriban.]

A diplomácia területén azt nem szabad elhallgatni, hogy a Horn Gyula vezette kormány idején lett Habsburg György a magyar kormány rendkívüli nagykövete. Az utolsó magyar király (nem legidősebb) unokájának kinevezése szerintem Habsburg Ottónak szólt, de a mai napig nem tudtam erről meg mindazt, ami engem érdekelt. A kinevezést magát pozitív lépésnek tekintettem és örömmel fogadtam (de nem a fiatal főherceg miatt, hanem édesapja miatt).

 

A választások elvesztése

A kormány egyik nagy melléfogása volt két budapesti ügy: a Nemzeti Színház és a 4-es metró építése. Kétségtelen, hogy e két ügyben a Horn-kormány Budapest mellé állt, de a szerződések, intézkedések a kormányzás végére estek, így nem ők vállalták a döntés terheit, hanem az utánuk következőre hagyták. Lett is ebből botrány (ha alaposak lettek volna, akkor megoldható lett volna botrány nélkül is).

Horn több helyen is nyilatkozta, hogy gondolkodott, sokszor gondolkodott a lemondáson. A maradás mellett szólt az, hogy az ország minősítésének valóban az használt, ha nincs kormányváltás. A Horn-féle adminisztráció érdeme, hogy a hatalomból kikerülve is ezt képviselték Orbán Viktorékkal szemben. Amikor az MSZP-n belül mozgalom szerveződött az előrehozott választások miatt, az MSZP prominensei az útját állták és kijelentették, hogy az országnak nem csak ártanának a 2002 előtt tartott választások.

Az 1998-as választások érdekessége, hogy Horn Gyula vállalta a miniszterelnök-jelölti vitát Orbán Viktorral. A televíziós vita (eltérően 2006-tól) még valóban beszélgetés volt, két úr vitájának látszott és mentes volt attól a műfelhajtástól, amit 2002-ben láthattunk. Vagyis az 1998-as jelöltek vitája volt a valódi és egyetlen normális, a komoly tisztséghez méltó vita a mai napig. Kommunikációs szempontból Horn és Orbán is kitűnően teljesített. Külső moderátor nélkül is tartották az íratlan szabályokat, tudták, hogy mit kell tenniük és azt meg is tették.

 

1998 után

A választási vereség után Horn Gyula lemondott az MSZP elnöki tisztéről, bár a parlamenti munkában 2000-ig frakcióvezető-helyettesként részt vett. 2002-ben lett a kormány EU-különmegbízottja. 2004-ben az EP-választáson a 2. helyet adta neki pártja, ő nem tartott igényt az egyébként elnyert képviselői helyre, Budapesten maradt.

Szerintem ő már ekkor jóval a politikai karrierje csúcsán volt, mégis amikor 2005-ben amikor államfőt keresett az MSZP, akkor Horn Gyula neve is szóba került. Szerintem az államfői tisztség komolyabb annál, hogy „kifutott” (bocsánat, nem bántó jelleggel gondolom) politikusokat leparkoljunk öt évre vagy tíz évre az államfői székbe. Köztársasági elnöknek lenni annál komolyabb feladat és szerintem hálásak lehetünk, hogy az eddigi négy államfő pontosan megértette, hogy mit is jelent ez. Horn Gyula először azt mondta, hogy vállalná a jelöltséget, de kevés párton belüli támogatója miatt visszalépett még attól is, hogy jelöltként beszéljenek róla.

Horn Gyula inkább már 2004-ben is „nagy öreg”-nek számított. Nekem szimpatikus volt, hogy Boross Péterrel együtt szerepeltek és nyilatkoztak a televízióban. Azért is, mert mindketten ahhoz a politikusi réteghez tartoztak (tartoznak), akik értik, hogyan kell politizálni. Az ember nem tud egyetérteni minden véleményükkel, intézkedésükkel, de tiszteletet ébreszt az, ahogyan méltóságteljesen képesek kezelni az eléjük kerülő problémákat. Az a réteg, amely utánuk került a politikába (kevés kivételtől eltekintve), már nem ez a klasszikus politikus volt, hanem általunk a sokszor tamponpolitikusnak hívott ember (a tampontévé elnevezés után – utalva a kereskedelmi televíziózás meglehetősen üres, felszínes stílusára). Az is lehet, hogy sem Boross, sem Horn nem lett volna kiemelkedő egy magas színvonalú politikusi gárdában (bár ez nem az én véleményem), de a rendszerváltás utáni időszakban ez volt a felhozatal, ezt termelte ki magából a társadalom.

 

Visszavonulás a politikától

Miniszterelnökként közel olyan tekintéllyel bírt, mint anno Kádár, de roppant erős párton belüli ellenzéke volt. Tisztelete és tekintélye nem csak párton belül volt, de idővel ő maga is érezte, hogy inkább el kell vonulnia a politikától.

2005 után már lehetett látni az akkor még csak kialakuló betegségének a jeleit (megjegyzem, még leépülésében is túltett egyes párttársain!). A hírekbe utoljára 2007-ben került be, amikor az akkori miniszterelnök javasolta állami kitüntetésre, de az államfő megtagadta tőle azt, a karhatalmista múltja miatt (szerintem helyesen nyilatkozta azt, hogy Horn Gyula nem kaphatja ugyanazt az elismerést, mint Király Béla). Az akkori kormányfő szó szerint az utolsó pillanatig küzdött az államfővel, hogy a későbbi érdemei miatt kaphassa meg a kitüntetést, de értelemszerűen erre nem került sor.

Horn Gyulát bántotta a kitüntetés megtagadása. Még abban az évben, pár hónap múlva kórházba is került. Azóta állapota egyre súlyosabb és lényegében kivonult a politikából. Kórházban él és gyakran van „nagyon rossz” állapotban. A hírek szerint dolgozik a visszaemlékezésein. A magam részéről várom, mert érdekes lesz összehasonlítani azokkal az írásaival, amit még aktív politikusként készített. Egyedülálló kutatási lehetőség nyílna meg minden történész előtt, ha a most készülő visszaemlékezései publikussá lesznek.

 

Horn Gyula politikusi pályafutása összetett ahhoz, hogy röviden lehessen értékelni. Az egyik rokonom jut eszembe róla, aki vele egykorú és hasonló életutat járt be mint ő. Nyomorúságos gyermekkor, a háború után megnyíló lehetőségek, forradalomban való részvétel, majd konszolidálódás, állami karrier, majd a rendszer lebontása és az új állam támogatása. Mindez tele sok küzdelemmel és nem kevés meghasonlással. A rokonom életét közelről ismerve már önmagában azért tisztelet jár, ha ezt valaki ép elmével túléli. Neki sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

http://politicushungaricus.blog.hu/api/trackback/id/tr51269387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

lawpol 2009.08.03. 12:40:23

Horn Gyula 1956-os szerepével kapcsolatban, vagyis a leverésben játszott szerepével kapcsolatban eddig óvatosan fogalmaztam. Sok forrás és több visszaemlékezés került elém, több érintettel is beszéltem személyesen (még 1996-1998 között).
A róla tartott egyik közelmúltbeli előadásom után keresett meg valaki, aki a Kádár-korszak egyik jeles embere volt, de eddig nem beszélt. Az ő elmondása szerint Horn Gyula nem csupán szimpla járőr volt, hanem egy megbízható, kőkemény "katona". Nem tudom leellenőrizni az állításait, de az eddig olvasottak, hallottak közül a legösszefüggőbb, az eddig megismert tényekhez a leginkább simuló elbeszélést hallottam tőle.
Az állításait még sem itt, sem máshol nem fogom felhasználni, mert éppen annyira ellenőrizhetetlen, mint a többi állítás ami ellene vagy mellette szól. Ez nem azt jelenti, hogy megbízhatatlan adatokról van szó. Csupán annyi, hogy a Horn ellen és mellette szóló leghitelesebbnek tekinthető források is ellentmondanak egymásnak.
Természetesen láttam azokat a másolatokat, amelyek a belépéséről, a jellemzéséről vagy a kitüntetéséről szólnak. Azok viszont papírok és a konkrét cselekményekről, eseményekről nem tartalmaznak beszámolót.
Ha esetleg létezik olyan ember, akinek az eddigieken túl vannak érdemleges információi, szívesen meghallgatnám. Akinek van, az valószínűleg ismer engem, nyugodtan keressen meg (nem csak itt, hanem a "szokásos" helyen is közzé lett téve).